F1: új helyszínre kerülhet a jövő évi Német Nagydíj

Vágólapra másolva!
2016.07.31. 19:34
Előfordulhat, hogy az F1 számára új helyszínen tartják meg jövőre a Német Nagydíjat, amelynek megrendezésére a Sachsenring is bejelentkezett.

A Német Nagydíjra kötött szerződések alapján apáros években Hockenheim, a páratlanokban a Nürburgring ad otthont a futamnak. Tavaly azonban utóbbi nem tudta megrendezni a viadalt, és a jövő évi verseny kapcsán is sok a kérdőjel. A Nürburgring nem tett le a futamról, Hockenheim, akárcsak 2015-ben, érdeklődik, s német lapok szerint a Sachsenring is képbe került.

„Csodás lenne, csodás az a pálya, rengeteg olyan néző menne el, aki egyébként nem engedheti meg magának” – mondta Marc Surer német tévékommentátor, korábbi F1-es pilóta.

A régi Kelet-Németország déli részén, Chemnitz mellett fekvő Sachsenringet kissé át kell építeni, hogy F1-kompatibilis legyen, de ellene szól, hogy mivel állandó MotoGP-helyszín, a bukóterei kavicsosak, ami már nem jellemző az F1-es pályákra.

A Német Nagydíjat 35-ször rendezték meg Hockenheimben, 26-szor a Nürburgringen, s egyszer, 1959-ben a Berlin melletti autópályán kialakított AVUS-on.

Legfrissebb hírek

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
3 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
3 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
3 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
11 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
11 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
Tegnap, 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
Tegnap, 11:28

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
Tegnap, 11:01
Ezek is érdekelhetik