F1: Több kockázatot kellett volna vállalnunk – Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.11. 14:04
Gyenge hétvégén van túl a McLaren-Honda, nem szerzett pontot Silverstone-ban. Fernando Alonso szerint ennek az volt az egyik legfőbb oka, hogy nem vállaltak elég kockázatot a kerékcseréknél, pedig ha valaki, akkor ők ezt megtehették volna.

Alonso számára nem alakult rosszul a futam, akár pontot is szerezhetett volna, de aztán több pilótához hasonlóan megpördült az egyes kanyarban, és a tizedikről a 13. helyre esett vissza. A kétszeres világbajnok szerint azonban nem emiatt végeztek a mezőny második felében.

„Kitalálhattunk volna valamit – nyilatkozta Alonso. – Mi nem harcolunk a bajnoki címért, szóval megtehettük volna, hogy hamarabb vagy később jövünk ki kereket cserélni, hogy ezzel javítsunk pár pozíciót, de sajnos túl lassan reagáltunk."

Alonso természetesen azzal is tisztában van, hogy rosszul is elsülhetett volna a dolog, ettől függetlenül kockáztatott volna.

„Ha egy körrel korábban jössz ki, akár már azt a kört sem tudod befejezni, mert a falnak csapódsz. Minden tőled telhetőt meg kell tenned, de a nyilván a kiállásokkor buktunk néhány pozíciót, amit meg kell vizsgálnunk" – összegezte gondolatait a spanyol versenyző, aki szerint egyébként nem volt rossz a McLaren-Honda, kifejezetten elégedett volt az autójával, amellyel a Williamseket támadhatta a verseny alatt. Ami a gumistratégiát illeti, nem Alonsóék voltak az egyetlenek, akik nem akartak kockáztatni, ugyanis a csapatok egységes stratégiát követtek. A szakadó esőben – és mellesleg a safety car mögött – rajtoló futamot mindenki extrém esőgumin kezdte, majd az ötödik és a hetedik kör között váltottak átmeneti esőgumira, végül a 15. és a 18. kör között felkerültek a slick, vagyis a száraz pályára való abroncsok az autókra.

Legfrissebb hírek

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
33 perce

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
Tegnap, 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36
Ezek is érdekelhetik