F1: Hamilton úgy érzi, hazai győzelem a német siker

Vágólapra másolva!
2016.07.31. 19:16
Lewis Hamilton nem érzi úgy, hogy idegenben aratott győzelmet csapattársa, Nico Rosberg felett, az angol a Mercedes-istálló pilótájaként inkább hazai diadalnak titulálta a vasárnapit.

„Tizenhárom éves korom óta a Mercedeshez kötődöm, nagyon fontos számomra a cég. Éppen ezért rettentően büszke vagyok rá, hogy végre a Mercedes gyári csapatát is megajándékozhattam egy győzelemmel a hazai versenyén – mondta a 2008-ban és 2011-ben (utóbb a Nürburgringen) még McLaren-Mercedesszel Német Nagydíjat nyerő Hamilton. – Hatalmas köszönetet mondok a csapatnak, amely ezt lehetővé tette. Azt hiszem, egy hibát sem követtem el, elégedett vagyok, főleg azt követően, hogy szombaton nem ment minden jól. Félig tele volt a pohár, meg kellett töltenem, hogy tele legyen. Ez sikerült is. Két hónapja nem gondoltam volna, hogy19 pontos előnnyel várom a nyári szünetet.”

Hamilton a május 29-i Monacói Nagydíjat még 43 pontos hátrányban várta Rosberghez képest, azóta hét futamból hatot megnyert, a legutóbbi négyet az F1 történetében elsőként ugyanabban a hónapban (2005 júliusában volt még négy vb-futam, akkor Fernando Alonso kétszer, Juan Pablo Montoya és Kimi Räikkönen egyszer-egyszer győzött).

Legfrissebb hírek

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
2 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
3 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
3 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
10 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
11 órája

Norris visszavágna a tavalyi elbukott győzelem után; a Ferrari újra dobogóra állna – az eső bolondíthatja meg a 40. Magyar Nagydíjat?

F1
Tegnap, 15:39

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
Tegnap, 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
Tegnap, 11:28
Ezek is érdekelhetik