F1: Az azeri pályán minden adva van a drámához – Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.15. 15:14
null
Az azeri pálya készen áll (Fotó: AFP)
Fernando Alonso, a McLaren-Honda versenyzője izgatottan várja a hétvégi Európai Nagydíjat Bakiban. A spanyol pilóta szerint ugyanis minden adott ahhoz, hogy nézők izgalmakkal teli versenyt láthassanak az F1-ben bemutatkozó azeri pályán.

Alonso kiemelt szerepben érkezhet Bakiba, hiszen őt választották a verseny nagykövetének, így a spanyol pilóta végig nyomon követhette a pálya tervezését, és az eddig látottak alapján biztos abban, hogy a tervezők remek munkát végeztek.

„Már nagyon várom, hogy először kigurulhassak a pályára Bakiban pénteken – mondta izgatottan a kétszeres világbajnok. – Én vagyok a baki futam nagykövete, így volt szerencsém látni a terveket és azt, ahogy összeállt a pálya az elmúlt néhány hónapban. A pálya egyfajta keveredése egy utcai és egy tradicionális pályának."

Bár Alonsónak nagyon tetszik az új helyszín, tudja, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen sok szempontból nagy kihívás elé állítja a pilótákat, ráadásul mivel az utcai pályáról van szó, a falak is közel vannak.

„Izgatott vagyok, kíváncsian várom, mire leszünk képesek ilyen körülmények között, amikor minden ismeretlen egy kicsit. Kipróbáltam már a pályát a szimulátorunkon, és máris elmondható róla, hogy egyedülálló: középkori falak, frissen aszfaltozott felület, óramutató járásával ellenkező kanyarok, minimális szintkülönbség. Úgy tűnik, hogy minden adva van a drámához és az izgalmas futamhoz."

 

Legfrissebb hírek

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
10 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
23 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
Tegnap, 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16
Ezek is érdekelhetik