F1: Vandoorne válthatja Buttont jövőre a McLarennél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.27. 17:24
Közel sem biztos a helye Jenson Buttonnak a McLaren-Hondánál. A brit versenyzőnek nincs szerződése a jövő szezonra, és a napokban az a hír is felröppent, hogy a csapat belga tartalék versenyzője, a Bahreinben bemutatkozó Stoffel Vandoorne veheti át a helyét 2017-ben.

Vandoorne-ra nem csak a McLaren tartana igényt, hiszen a Renault is köztudottan érdeklődik a belga pilóta iránt. Ron Dennis, a McLaren-Honda csapatfőnöke szerint azonban Stoffel Vandoorne szerves része a csapat jövőjének, így kizárja annak lehetőségét, hogy a 24 éves pilóta egy másik csapathoz igazoljon.

„Bármelyik csapat, amelyik úgy gondolja, hogy elcsábíthatja őt tőlünk, nagyot téved – fogalmazott a brit szakember. – Stoffel hihetetlenül tehetséges, intelligens és szorgalmas pilóta, akiben sok lehetőség rejlik, és ami nagyon fontos, pontosan tudja, hogyan kell nyerni.”

Nincs kizárva, hogy Dennis nyilatkozata jelzés értékű a McLaren jövő évi pilótapárosát illetően, hiszen 2009 világbajnokának, Jenson Buttonnak lejár a szerződése a wokingi alakulatnál az idény végén.

Csapattársának, Fernando Alonsónak azonban biztos helye van a McLarennél 2017 végéig.

„Egyelőre nem szeretnénk a 2017-es felállásról beszélni. Annyi biztos, hogy Stoffel nem eladó” – szögezte le Ron Dennis.

Vandoorne szerződésében valóban van egy olyan pont, ami nem teszi lehetővé, hogy másik csapathoz igazoljon egy meghatározott időpontig, amely feltehetően szeptember végére vagy október elejére tehető.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
20 perce

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
2 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
20 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
Tegnap, 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
2025.07.28. 13:11
Ezek is érdekelhetik