F1: „Talán meglepő” – kiderült, melyik motor a leggyengébb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.06. 13:11
A Mercedes első két nagydíjon elvégzett mérései szerint a Renault és a Honda is nagyot lépett előre a tavalyi szezon végéhez képest, s máris a Toro Rossóban dübörgő Ferrari-motor a leggyengébb a mezőnyben.

A Red Bull vezetői a szezon előtt azt mondták, a Ferrari-motor miatt az idény első felében a Toro Rosso jobb lesz náluk. Max Verstappen azonban Bahreinben azt mondta, ez így nem igaz.

„Nem lepett meg, hogy Bahreinben ennyire erős volt a Red Bull – mondta Verstappen arra utalva, hogy a szigetországi pályán rengeteget számít a motorerő. – Nagyon jó az autójuk, amit eddig is tudtuk. Ám a motorral is hatalmasat léptek előre. Nem panaszkodom, mert bár a gyári Ferrarihoz képest érezzük a különbséget, nagyon jó olyan autóval menni, amely kiszámítható és megbízható.”

Paddy Lowe, a Mercedes technikai igazgatója szerint nemcsak a Renault fejlődött.

„Talán meglepő az önök számára, de a jelenlegi leggyengébb motor a Toro Rossókban lévő Ferrari. A Renault és a Honda is sokat javult, közel jár a Mercedeshez és az idei Ferrarihoz. Most már nem nagy a különbség a motorok között” – mondta a szakember.

 

Legfrissebb hírek

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
21 órája

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40

Hamilton: Őszintén azt hittem, hogy lesz esélyem a pole pozícióra

F1
2025.09.20. 20:40

Norris nem érzi úgy, hogy lehetőséget szalasztott volna el Azerbajdzsánban

F1
2025.09.20. 19:21

A szenzációs Sainz mindent megtesz az első williamses dobogójáért Azerbajdzsánban

F1
2025.09.20. 17:40

Verstappen a pole pozícióban Sainz és Lawson előtt a drámába fulladó, kaotikus azeri időmérőn

F1
2025.09.20. 16:15
Ezek is érdekelhetik