F1: merész döntést hoz a Ferrari Szocsi előtt – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.22. 12:59
A motorsport.com értesülései szerint a Ferrari már az Orosz Nagydíj előtt felhasználhatja első motorfejlesztési egységeit.

A Ferrari különböző problémák miatt egyelőre nem tudta kihasználni az autóiban rejlő teljes potenciált, Bahreinben Sebastian Vettel már a felvezető körben elfüstölt, míg Kínában kénytelen volt a második motorját felhasználni.

A motorhibák miatt az olasz csapat állítólag úgy döntött, hogy az Orosz Nagydíjon felhasználja a harmadik motort is, ami viszont jócskán továbbfejlesztve, a kilenc fejlesztési zsetonból hármat felhasználva, az eddigihez képest nagyobb teljesítmény leadására képesen kerülhet be Vettel autójába. Amennyiben valóban így cselekszik a Ferrari, abban az esetben Kimi Räikkönen is megkapja a továbbfejlesztett motort.

Egy versenyző összesen öt motort használhat fel a szezon során, ennek ellenére nem kerülne nagy hátrányba Vettel, mivel a korábbi változatok felhasználhatóak a szabadedzéseken, amik a motorhasználat idejének 30-40 százalékát teszik ki. Ráadásul az olyan futamok, mint a monacói vagy a szingapúri, kevésbé veszik igénybe a hajtóművet.

Az Orosz Nagydíjat május elsején rendezik Szocsiban.

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik