F1: a Mercedes tudja, hol gyenge, s tudta, hogy baj lehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.21. 13:14
A Mercedes-istállónál elismerték, hogy valós probléma van a rajtolásukkal. Az Ausztrál Nagydíjon a második sorból induló Sebastian Vettel elhúzott Lewis Hamilton és Nico Rosberg között, majd az első kanyarkombinációban Kimi Räikkönen is elhúzott az „ezüstnyilak" mellett.

„Kipörögtek a kerekeim. Ugyanúgy indultam, mint Nico, de miután teljesen kiengedtem a kuplungot, tovább tartott a kerekek kipörgése. Tény, hogy a Ferrarik sokkal jobban indultak el. Ez az egyik legégetőbb problémánk, amelyet meg kell oldanunk, mert úgy tűnik, a rajtnál ki vagyunk szolgáltatva riválisainknak. Ki kell találnunk, hogyan lehetünk jobbak" – mondta Hamilton.

Toto Wolff csapatfőnök azt mondta, a Mercedesnél sejtették, hogy baj lesz.

„Szombaton a rajtgyakorlataink egyike sem sikerült valami jól. Nem tudom, a verseny rajtjánál mi történhetett, ilyenkor az autóval is történhet baj, de lehet, hogy a reakcióidővel volt baj. Elemeznünk kell, mit tehetünk, tény, hogy Nico előbb ért az egyes kanyarba, mint Lewis" – mondta Wolff.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
4 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
6 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
9 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
10 órája

Újabb Ferrari-siker: Robert Kubicáék nyerték meg a Le Mans-i 24 órást

Egyéb autó-motor
12 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
14 órája
Ezek is érdekelhetik