F1: pályára gurult az új Mercedes, Rosberg próbálta ki

Vágólapra másolva!
2016.02.19. 13:29
null
Az új Mercedes a Sky Sports felvételén
Pénteken a júliusi Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pályán kigurult a garázsból a világbajnoki címvédő Mercedes-istálló új autója, a W07, amellyel Nico Rosberg tette meg az első köröket.

A kollektív tesztelés hétfőn kezdődikBarcelonában, de a csapatoknak lehetőségük van arra, hogy akár száz kilométert is megtegyenek hivatalosan filmforgatás címen.

A Mercedes első köreit a brit Sky Sports figyelte, és tudósítása szerint máris érezhetően hangosabb az autó a tavalyinál – ez az új szabályzatnak köszönhető, a kipufogóban ugyanis extra nyílást kellett létrehozni, éppen a hangzás javítása érdekében. Az első menet alapján bevált a módosítás.

Az új Mercedest hamarosan Lewis Hamilton is kipróbálja.

Az autó hangja:

 



 

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
59 perce

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
6 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08
Ezek is érdekelhetik