F1: nincs több titkolózás, itt az új Mercedes – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.21. 09:36
null
Itt a Mercedes új autója, a W07
A sejtelmes felvételek után végre vasárnap délelőtt a világbajnoki címvédő Mercedes-istálló hivatalosan is megmutatta 2016-os autóját, a W07-et.

Pénteken a júliusi Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pályán már kigurult a garázsból az új Mercedes, amelyet mindkét pilóta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg is kipróbált (a kollektív tesztelés hétfőn kezdődik Barcelonában).

Nehezen kivehető felvételek már ekkor megjelentek az új autóról, amire az istálló szombaton maga is rájátszott, amikor többi videót is kitett a W07-ről, de teljes képet ekkor még nem láttunk.

Látványos különbség nem látható a tavalyi modellhez képest (kicsit változtattak a festésen valamint az aerodinamikán), de erre nem is lehetett számítani, miután a szabályok nem módosultak. Paddy Lowe ügyvezető igazgató ugyanakkor azt hangsúlyozta, így is sokat dolgoztak a fejlesztésen.

„Nehéz megújulni, amikor a szabályok nagyjából hasonlóak az évek során, de minden olyan területen, ahol ezt megtehettük, próbáltunk előrelépni. A sikeres 2015-ös szezon után is azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megtaláljuk, miben vagyunk a leggyengébbek, és azon fejlesszünk" – mondta Lowe, aki szerint több olyan verseny is volt, ami nem a terveik szerint alakult tavaly.

Itt a Mercedes új autója, a W07
Itt a Mercedes új autója, a W07
Itt a Mercedes új autója, a W07
Itt a Mercedes új autója, a W07

A tavalyi és az idei Mercedes

 



 

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
17 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
2025.07.17. 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik