F1: a GP2 bajnoka érkezik McLaren istállóhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.10. 18:51
A következő idényben a GP2-es sorozat idei bajnoka, a belga Stoffel Vandoorne lesz a McLaren Formula-1-es csapatának teszt- és tartalékpilótája.

„Ott leszek a Forma-1-es boxutcában, így remek pozícióba kerülök” – nyilatkozta a McLaren honlapjának a 23 éves pilóta.

Hozzátette: mindenképpen szeretne 2016-ban is versenyezni valamilyen sorozatban, de még nem tudja, mit hoz a jövő.

Vandoorne elődjétől, a dán Kevin Magnussentől október közepén köszönt el a wokingi csapat, amelyben két világbajnok, a spanyol Fernando Alonso és a brit Jenson Button versenyez.

 

Legfrissebb hírek

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
26 perce

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
9 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
10 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
11 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
13 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
15 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
16 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
17 órája
Ezek is érdekelhetik