F1: rejtély megoldva, ezért mutogat Vettel a győzelmei után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.15. 10:23
A Sky Sports F1 Midweek Report című műsorából kiderült, mi a háttérsztorija Sebastian Vettel jellegzetes, „kimutatós” ünneplésének – Trevor Carlin, a német pilóta volt csapatfőnöke mesélte el a sztorit.

A német pilóta védjegye lett, hogy győzelmekor jobb mutatóujját felmutatva tiszteleg a csapat és a nézők előtt, ez a Red Bull négyéves uralmának szimbólumává is vált. Üdvözlése újra feltűnt a képernyőkön, amikor Vettel – aki jelenleg a Ferrari pilótája – a Szingapúri Nagydíjon első helyen ért célba.

Vettel sajátos ünneplése nem örvendett nagy népszerűségnek – túlságosan is a Red Bull totális dominanciájának jelképévé vált –, javasolták is neki, hogy el kellene hagynia.

„Beszéltünk róla, hogy voltak, akiknek nem tetszett az ünneplésem, de az a fontos, hogy önmagadat add, ragaszkodj ehhez” – mondta a „kimutatást” illető kritikákra válaszoló Vettel 2013 októberében.

Trevor Carlin, Vettel régi csapatfőnöke a Formula-Renault sorozatban felfedte a személyes hátterét az üdvözlésnek.

„Erőszakosan és gyorsan vezetett, úgy döntött, hogy nagyon agresszívan megy be Spában az Eau Rouge utáni részbe, ahol nedves volt a pálya. Óriásit bukott, és amikor próbálta megfogni az autót, az első kereke leszakadt, egy alkatrész nekicsapódott a mutatóujjának, aminek el is vitte a végét – mesélte Carlin. – A következő nap lejött a pályára egy nagy kötéssel az ujján, mosolyogva, annak ellenére, hogy nem tudott rajthoz állni. Letört az ujjából egy darab, és a felső ujjpercét vissza kellett varrni.”

Ezért mutogatja olyan büszkén Vettel? Talán…

Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
4 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
5 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
22 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49
Ezek is érdekelhetik