Gumigondok a Mercedesnél, a riválisok nem hiszik el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.18. 19:07
null
A Mercedesnél állítólag gondok vannak a szuperlágy gumik kezelésével – ez szombatra megoldódhat (Fotó: Action Images)
A Ferrari és a Red Bull is arra számít, hogy a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén a szokásosnál rosszabb eredményt elérő Mercedes szombatra összeszedi magát, és visszakerül a mezőny élére. A világbajnok istállónál elárulták, nem jól kezeli az autójuk a gumikat, de Lewis Hamilton annak ellenére sem aggódik, hogy elismerte, itt a legnagyobb a rivális csapatok esélye a pole pozícióra. A Red Bull a nagy figyelmet kihasználva ismét felvetette a lehetőségét annak, hogy kivonja csapatait az F1-ből.

Nagyon szoros volt az élmezőny a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén, Sebastian Vettel szerint azonban a Mercedes nem mutatta meg valós erejét pénteken, szombaton visszaáll az élre.

„Jó péntekünk volt, de ilyenkor még nagyon nehéz megmondani, mi lesz a folytatásban. Az autó jól működik, de még mindig tudunk gyorsulni. Egy körön össze kell szednem magam, de a versenytempónkkal elégedett vagyok – mondta Vettel. – Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes is gyors lesz, nem tudom, mi történt velük, szokatlanul lassúnak tűntek. Ám minden bizonnyal megváltozik a helyzet szombatra, hiszen van néhány csapat, amely pénteken nem mutatja meg a valós erejét."

A Ferrari edzésriportja, valamint Daniel Ricciardo rádióbeszélgetései az edzés alatt mind arra utaltak, hogy a vártnál jobb a gumik tapadása, és nem kopnak olyan gyorsan az abroncsok, ahogy előzetesen várta ez a két csapat. Viszont teljesen más a helyzet a Mercedesnél, amely Toto Wolff csapatfőnök elmondása szerint kellemetlenségekkel találkozott.

„Nem tudjuk, mi történt, képtelenek voltunk megfelelő állapotba hozni a gumikat. Emiatt egy körön és hosszabb távon sem voltunk elég gyorsak" – mondta Toto Wolff.

A vezető abban bízik, hogy a mérnökök szombatra kitalálnak valamit, és a Mercedes visszakerül az élre. Lewis Hamilton, aki csak a negyedik legjobb köridőt futotta a szuperlágy gumikon, nem tért ki a gumikra. A világbajnoki címvédő zsinórban a nyolcadik rajtelsőségére törekszik, amivel beállítaná Ayrton Senna F1-es rekordját, de úgy érzi, itt lesznek a legveszélyesebbek a rivális csapatok.

A 8. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Rosberg az élen, az amerikai újonc összetörte az autóját
2. szabadedzés: Orosz az élen, nincs Mercedes az első háromban
SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny (61 kör, 308.828) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Szmog, bringás Button, pacsizó Alonso – képgaléria
Hamilton beállíthatja Senna rekordját
Váltás a Marussiánál, Rossi indul Szingapúrban
Szmog miatt veszélyben a Szingapúri Nagydíj
Ezért neveztek el kanyart Mexikóban Mansellről

„Úgy tűnik, hogy veszélyesek. A Ferrari ugyanolyan gyors, mint mi, a Red Bull pedig különösen versenyképes, meglátjuk, mi lesz – mondta Hamilton. – Nem volt problémánk, egyszerűen gyorsabbak a többiek, mint máshol. Megszoktuk, hogy itt szorosabb a verseny, mint más pályákon, mindig ez a helyzet. Próbálkozunk, ugyanúgy nyomtuk a gázt, mint a többi nagydíj pénteki edzésein."

Daniel Ricciardo versenytempója a második szabadedzésen legalább annyira biztató volt, mint Danyiil Kvjat gyors köre, amellyel az orosz az élen zárta a szabadedzést.

„Remélem, tényleg jobban kezeljük a gumikat, mint a Mercedes, és valós az edzéstempónk közötti különbség – mondta az ausztrál. – Igazából nem a Mercedesszel foglalkozom, a Ferrari és a szombatra mindig felgyorsuló Williams a mi fő riválisunk. Bízom benne, hogy versenyben leszünk a dobogóért. A gyors köröm közel sem volt tökéletes, forgalomba is kerültem, van még bőven lehetőség javítani a szuperlágy gumikon. Örülök, hogy jól kezdtünk, a kocsi azonnal versenyképes volt, erre számítottunk, remélem, nem félrevezetőek az eredmények."

A Red Bull vezetősége kihasználta, hogy a csapat ismét a figyelem középpontjába került, Helmut Marko elmondta, a csapat az idény végén kivonul az F1-ből, ha nem sikerül megegyeznie versenyképes motort szállító gyártóval a 2016-os idényről.

„Már döntöttünk. Ha nem kapunk versenyképes motort, kiszállunk – mondta Marko a Sky Sportsnak. – Nem akarok belemenni a részletekbe, de mindenki láthatta, hogy Monzában esélyünk sem volt. Most vezetünk, és ha ez meg is változik szombatra, közel maradunk az elsőhöz. A pályától függ, mekkora szerepet játszik a motor, de semmi értelme úgy folytatni, hogy vannak pályák, amelyeken előre lemondhatunk a jó eredményről."

A Red Bull és a Toro Rosso jövője a Ferraritól függ, a Renault-val szakít a két csapat, a Honda szóba sem jöhet, a Mercedes pedig kijelentette, hogy nem szállít a riválisnak. Csakhogy a Ferrari sem akarja odaadni a Red Bullnak a legújabb fejlesztésű motorját, így már nem feltétlenül beszélhetünk versenyképes hajtóműről. A fő kérdés: van az a pénz, amiért az olaszok meggondolják magukat?

Szingapúrban a pilótapiacról is új pletykák keltek szárnyra: Romain Grosjean állítólag az újonc Haashoz szerződik, a helyére Sergio Pérez kerül a Lotusból Renault-vá alakuló csapathoz, míg a Force Indiához visszatér a német túraautó-bajnokságból Paul Di Resta. Ez egy verzió, de természetesen még semmi sem biztos.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:46.142 átlag: 171.788 km/ó 34 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:46.181 0.039 mp h. 34
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:46.256 0.114 29
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:46.479 0.337 33
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:46.487 0.345 35
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:46.659 0.517 30
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:46.781 0.639 34
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:46.959 0.817 26
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:47.294 1.152 35
10. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:47.427 1.285 32
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:47.684 1.542 28
12. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:47.755 1.613 26
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:47.795 1.653 33
14. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:47.888 1.746 28
15. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:48.012 1.870 23
16. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:48.096 1.954 32
17. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:48.118 1.976 28
18. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:50.094 3.952 30
19. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 1:56.739 10.597 9
20. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:59.932 13.790 3
1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:47.995 átlag: 168.841 km/ó 27 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:48.314 0.319 mp h. 24
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:48.331 0.336 21
4. Sebastian Vettel német Ferrari 1:48.494 0.499 23
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:48.785 0.790 20
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:49.380 1.385 19
7. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:49.466 1.471 17
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:49.854 1.859 21
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:50.019 2.024 28
10. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:50.068 2.073 21
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:50.123 2.128 21
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:50.125 2.130 23
13. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:50.158 2.163 18
14. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:50.341 2.346 23
15. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:50.455 2.460 21
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:50.883 2.888 21
17. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:51.035 3.040 18
18. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:51.188 3.193 8
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:53.903 5.908 20
20. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 1:53.918 5.923 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik