F1: veszélyben az Orosz Nagydíj, a főszervező nem aggódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.17. 16:50
Veszélybe került az Orosz Nagydíj jövője, miután a Krasznodari határterület kormányzója azt mondta, ha nem kapnak központi állami támogatást a jogdíj kifizetésére, elmarad a futam.

„Van egy egyezményünk a pénzügyminisztériummal, miszerint a központi forrásból kölcsönt kapunk. Ha lesz kölcsön, F1 is lesz, ha nem lesz kölcsön, F1 sem lesz” – mondta a napokban Venjamin Kondratyjev kormányzó.

Szergej Vorobjev, a szocsi versenyt szervező vállalat vezetője nem aggódik.

„Lesz verseny 2015-ben és utána is. Készülünk a futamra, tudtommal semmi sem változott az előzetes tervekhez képest – mondta Vorobjev, aki szerint nem kérdés, hogy megkapja a régió a szükséges 65 millió eurós kölcsönt, de ez nem az ő hatásköre. – Azért, hogy a jogdíjat kifizessék, nemén vagyok a felelős, nem is akarok beszélni erről. A mi célunk a szervezési költség fedezése, és hogy ne legyen veszteséges a futam.”

Az idei Orosz Nagydíj október 11-én lesz, a 2016-ost pedig májusra tervezik.

 

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
Tegnap, 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik