F1: dühös a Verstappennek kedvező Toro Rossóra Sainz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.27. 09:55
Carlos Sainz Jr. mérgesen panaszkodott spanyol újságíróknak a Magyar Nagydíj után a Toro Rossóra, mert a szokásos gyakorlattól eltérő bokszstratégiát alkalmazva Max Verstappent hozta előnyös helyzetbe vele szemben.

„Jobban rajtoltam, mint Max, előtte haladtam a verseny elején. Ilyenkor minden csapatnál, így nálunk isazt a versenyző cserél kereket előbb, aki elül halad, de nálunk Max ment előbb a bokszba, és ezzel több másodpercet nyert, elém került, Fernando pedig közénk. Bosszantó, mint ahogy az is, hogy a csapat erre nem ad magyarázatot nekem. Ne csodálkozzanak, hogy dühös vagyok” – idézi a Marca Sainzot, aki végül feladta a versenyt, mert az autó lelassult, a csapat szerint a turbó nyomása csökkent. Verstappen karrierje legjobb eredményét elérve a negyedik helyen ért célba. Ez a Toro Rosso legjobb eredménye azóta, hogy a 2008-as Brazil Nagydíjon Sebastian Vettel szintén negyedik helyezéssel búcsúzott a csapattól.

Az As spanyol lap szakírója szerint Sainznak „az első naptól kezdve nehéz a Toro Rossónál, amelynél csapattársát úgy kezelik, mint az új Ayrton Sennát.”

Legfrissebb hírek

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
2 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
3 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
3 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
4 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
15 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
16 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik