F1: „Mi nem érünk rá” – fogy a türelem a McLarennél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.06. 07:58
A McLaren-istálló kezdi elveszíteni a türelmét a Hondával szemben. Ezt maga Eric Boullier csapatfőnök is elismerte Silverstone-ban, kiemelve, máris érezhető, hogy romlik a McLaren piaci megítélése.

„A Honda ötéves tervet vázolt fel, neki már az is siker lesz, ha három vagy négy év múlva jönnek a sikerek. AMcLaren azonban nem várhat három vagy négy évig – mondta Boullier, aki elmondta, érezhetően romlik a McLaren megítélése, nehezebben tárgyalnak új szponzorokkal, s a jelenlegiek is kezdik elveszíteni a türelmüket. – Nyilván kárt szenved a márka. A McLaren védjegye a siker, az állandó siker. Gazdasági szempontból is fájdalmas a helyzetünk, a velünk együttműködő partnerek egyre több kérdést tesznek fel arról, mi ez a visszaesés, és meddig tart. Nem fér bele, hogy sokáig várjunk.”

Boullier úgy véli, csak azért, mert az ő irányítása alatt indult el a Hondával közös projekt, még nincs veszélyben az állása. Azt pedig csak reméli, hogy kitartanak a jelenlegi szponzorok, és senkit sem kell elbocsátani a költségvetés csökkentése miatt.

A japánok feltették a kezüket, a McLarennel kötött megállapodásban tisztán benne volt az ötéves terv. A pilóták közül a Brit Nagydíjat már az első körben feladó Jenson Button elkeseredetten nyilatkozott.

„Ha a szezon végén is két másodperces lemaradásunk lesz, nem túl jók a kilátásaink 2016-ra sem” – mondta az angol. Fernando Alonso azt üzente szurkolóinak, hogy ha nem bírják elviselni a McLaren szenvedését, az idén már ne nagyon kapcsolják be a tévét F1-es futamon. Talán a Japán Nagydíjra…

Legfrissebb hírek

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
11 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
Tegnap, 22:44

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
Tegnap, 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16
Ezek is érdekelhetik