F1: túladagolhatták altatóval Alonsót a barcelonai teszten

Vágólapra másolva!
2015.04.06. 13:32
null
Mégsem volt baj a kormánnyal? Egyesek kétségbe vonják Alonso szavait (Fotó: AFP)
Továbbra sem hagyja annyiban a sajtó Fernando Alonso februári tesztbalesetének magyarázatait, újabb és újabb részletek derülnek ki, amelyek miatt homályos marad a történet. Arra is találtak már magyarázatot, miért kellett Alonsónak három napig kórházban feküdnie egy kis agyrázkódás után.

 

A német Auto Motor und Sport legfrissebb értesülései szerint aMcLaren pilótáját véletlenül kétszer is elaltatták a falnak csapódása után. Először a baleset helyszínén, majd a pálya ügyeletén kapott nagy dózisú altatót, ami elegendő magyarázat lehetett arra, hogy napokig nem emlékezett a balesetére, illetve három éjszakán át a kórházban tartották, mert a szer lassan ürült ki a szervezetéből.

A német szaklap olyan bennfentes információkat is megtudott, amelyek kizárják a kormánymű meghibásodásának lehetőségét. Alonso a Malajziai Nagydíj előtt azt mondta, kétségtelenül a kormány meghibásodása okozta a balesetet. A baleset felvételei, illetve szemtanúk elmondása alapján a spanyol mozgásából arra lehetett következtetni, még csak kísérletet sem tesz arra, hogy ellenkormányozzon.

Ez pedig újabb kérdéseket vet fel – vagy korábban lezártnak hitteket nyit fel újra – arról, hogy Alonso megszédülhetett-e az autóban ülve. Már ha a csapat igazat mond, és tényleg nem történt műszaki hiba…

Legfrissebb hírek

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
15 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00
Ezek is érdekelhetik