F1: Ricciardo vonzza a nézőket a szezonnyitó futamra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 13:10
Alaposan megnőtt az érdeklődés a hazai közönségkedvenc Daniel Ricciardo sikeres tavalyi idénye miatt a Formula–1-es világbajnokság hét végi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjára.

A szervezők tájékoztatása szerint a múlt héten zárult elővásárlás során tíz százalékkal több belépő talált gazdára a 2014-eshez képest. Andrew Westacott ügyvezető közölte, azt várja, hogy az idén összesen tízezerrel több jegyet adnak el, a bevétel pedig 40 millió ausztrál dollár (8.8 milliárd forint) körül lesz.
Tavaly a bevétel 38.3 millió volt, ezzel együtt a verseny 59.9 millió dolláros veszteséget termelt, melyet Victoria állam egyenlített ki.
Tavaly a bevétel 38.3 millió volt, ezzel együtt a verseny 59.9 millió dolláros veszteséget termelt, melyet Victoria állam egyenlített ki.

A 25 esztendős Ricciardo tavaly három futamot nyert, s Lewis Hamilton, illetve Nico Rosberg mögött harmadikként zárt a világbajnoki pontversenyben. A hazai idénynyitón elért második helyétől ugyanakkor a Red Bulljában észlelt szabálytalan benzináramlás miatt utólag megfosztották.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
7 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik