F1: Hamilton sajnálja Alonsót, Button szerint Vettel mázlista

Vágólapra másolva!
2015.03.31. 09:22
null
Vajon mit gondolhat most Fernando Alonso? (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel a Malajziai Nagydíjon aratott győzelmével elcsendesítette kritikusait, akik szerint csak a Red Bull állandó technikai fölénye miatt volt képes négy világbajnoki címet nyerni. A Ferrari-pilóta azonban egyeseket még most sem győzött meg teljesen.

„Hatalmas mázlija volt a csapatváltással. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy gyengélkedő csapat épp akkor támad fel, amikor odaszerződsz, neki összejött” – mondta Jenson Button, akinek mclarenes csapattársa, Fernando Alonso aláírt szerződésének felbontását követően távozott Maranellóból.

„Amikor láttam, hogy a Mercedes félperces előnnyel nyert Ausztráliában, csak még biztosabbá váltam abban, hogy jól döntöttem” – mondta Alonso.

A spanyol őszinteségét azonban megkérdőjelezte 2007-es csapattársa, a vb-éllovas Lewis Hamilton.

„A verseny után ott ültem Seb mellett, és Fernandóra gondoltam. Vajon most mit gondolhat? Ezt a versenyt ő is megnyerhette volna. Furcsa, milyen fordulatokat tartogat az élet” – mondta a vb-címvédő angol.

Az olasz sajtóban megszólalt Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke, akit tavaly novemberben állítottak fel, s ezzel jelképesen is megkezdődött az új éra. Montezemolo szerint ez a siker a tavalyi stábé is.

„Ez az eredmény a mi kemény munkánk eredménye is. Tavaly februárban kezdtünk el dolgozni az idei autón és a motor fejlesztésén, akik most vezetik a Scuderiát, ezt a munkát folytatták. A siker fontos tényezője volt a Mercedes stratégiai melléfogása és a tavalyi stáb kemény munkája is” – szögezte le az immár az Alitalia légitársaságot vezető Montezemolo.

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
12 perce

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
5 órája

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
16 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02
Ezek is érdekelhetik