F1: Alonso nélkül is két spanyol indulhat Melbourne-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.09. 17:13
Fernando Alonso távol maradása ellenére két spanyol versenyzőt neveznek a hét végi Formula–1-es idénynyitóra Ausztráliában, a Toro Rossó-s Carlos Sainz Jr. mellett a Manornál Roberto Merhi ül autóba.

A Marussia jogutódjaként induló Manor eddig csak a brit Will Stevenset nevezte meg versenyzőjeként, most azonban Merhit is megnevezték. Korábban pletykáltak arról, hogy Kevin Magnussen ül be a másik Manor-Ferrariba, illetve szóba került a svájci Fabio Leimer is, de a GP2 2013-as bajnokával nemrég szakított személyes szponzora, így még a japán Super Formulában induló csapatával is szakítania kellett.

Merhi tavaly Monzában, Szuzukában és Szocsiban is vezethette pénteki szabadedzésen a Caterham-Renault-t, de akkor még csak erre volt engedélye az FIA-tól. A Sainz által megnyert Formula Renault 2.5-ös bajnokságot a harmadik helyen zárta, s úgy tervezte, az idén is ebben a sorozatban szerepel.

Sajtóhírek szerint a Manorral egyelőre nem állapodott meg a teljes szezonról. Amennyiben igazak a Magnussenről szóló pletykák, az is elképzelhető, hogy csak az első (néhány?) futamra kap szerződést, amíg a dán a McLarennél Alonsót helyettesíti.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
1 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29
Ezek is érdekelhetik