F1: a Williamset meglepte, milyen gyors Vettel a Ferrarival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.16. 10:44
A Williams-istálló nem ismeri el, hogy Felipe Massa stratégiai hiba miatt kapott ki Sebastian Vetteltől az Ausztrál Nagydíj 3. helyéért folyó csatában. A Ferrari sarokba szorította a Williamset.

Massa a rajt után még Vettel előtt haladt, de miután a brazil előbb hajtotta végre boxkiállását, mint a német, beragadt Daniel Ricciardo mögé, miközben Vettel felgyorsult, és négy körrel később, a saját kerékcseréje után bőven Massa elé ért vissza a pályára.

„Tudtuk, hogy Vettel gyorsabb Felipénél. Ha valaki egy-két másodperces lemaradással halad a másik mögött, akkor gyorsabb lehet nála, csak azt nem tudjuk, mennyivel – magyarázta Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke. – Ha Vettel előttünk a boxba hajt, friss gumikon gyorsabb Felipénél. Ezért kellett lépnünk, de arra nem számítottunk, hogy a Ferrari ennyire felgyorsul. Vettel köridői nyolc tizedet javultak, miközben Felipe másfél másodpercet veszített Ricciardo mögött. Döntenünk kellett, de nem jártunk sikerrel, a kettő együtt helycserét eredményezett.”

 

Legfrissebb hírek

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40

Hamilton: Őszintén azt hittem, hogy lesz esélyem a pole pozícióra

F1
2025.09.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik