F1: idén már nem lehet szezon közben sisakfestést változtatni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.18. 16:01
Az Autosport arról számolt be, hogy az új szabályok szerint a Formula–1-es pilóták idén már nem változtathatják meg szezon közben a sisakfestésüket.
Idén már Vettel sem változtathatja hetente a sisakját
Idén már Vettel sem változtathatja hetente a sisakját
Idén már Vettel sem változtathatja hetente a sisakját
Idén már Vettel sem változtathatja hetente a sisakját
Idén már Vettel sem változtathatja hetente a sisakját

 

A sportág döntéshozói szerint a nézőket ugyanis zavarják, hogy a versenyzők folyamatosan váltogatják sisakjuk színét.

Míg Ayrton Sennáék idejében a fejvédő dizájnja még része volt a pilóta megjelenésének, amivel azonosítani tudták, addig néhány mai versenyző futamról futamra változtatja a sajátját.

Az egyik legkiemelkedőbb ezen a téren a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel, aki nagyjából 60 féle bukóban vezetett eddig karrierje során.

Ahogyan tavaly a számozás – a pilóták nem a helyezés alapján kapnak számot, hanem sajátot választanak, hogy ahhoz legyenek köthetők –, most a sisak esetében jött el az idő a váltásra a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerint.

Az Autosport magas beosztású forrásra hivatkozva állítja, az FIA és Bernie Ecclestone már megállapodott abban, hogy a pilótáknak szezononként csak egyféle sisakot lehessen hordaniuk.

A szabályzatot az FIA Motorsport-világtanácsának (WMSC) kell ratifikálnia a változtatás életbe lépéséhez. A remények szerint ezáltal a sportolók könnyebben beazonosíthatók lesznek a lelátókról és a televíziókon keresztül is.

Az oldal ennek apropóján összeszedett tíz ikonikus sisakot a múltból. Galériánkat a képre kattintva tekinthetik meg!

Ayrton Senna bukósisakja legendássá vált. Galériánk eléréséhez kattintson a képre!
Ayrton Senna bukósisakja legendássá vált. Galériánk eléréséhez kattintson a képre!

 

Legfrissebb hírek

A Mercedes nem tudja, honnan jött a teljesítmény; Hamilton elvesztette a hetedik helyét Szingapúrban

F1
28 perce

Russell magabiztos sikert aratott Szingapúrban; a McLaren konstruktőri bajnok!

F1
2 órája

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
23 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
Tegnap, 16:00

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
Tegnap, 14:09

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
Tegnap, 11:15

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
2025.10.03. 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
2025.10.03. 14:45
Ezek is érdekelhetik