F1: a nagyokkal nincs alku, a kicsik sorsa Ecclestone kezében

Vágólapra másolva!
2014.11.09. 14:39
Nem hozott eredményt a csapatfőnökök szombat esti tárgyalása Bernie Ecclestone-nal. Sem a kis csapatok kisegítéséről, sem pedig a motorfejlesztési tilalom enyhítéséről nem született döntés.

Miután a nagy csapatok kizárták annak lehetőségét, hogy a Formula–1-es bevétel Concorde-egyezményben meghatározott, nekik járó százalékuk töredékérőlis lemondjanak, Ecclestone-on múlik, hogy ki tudja-e segíteni a Force Indiát, a Saubert és a Lotust. Az F1 jogtulajdonosa, a CVC Capital Partners (Ecclestone a vállalat megbízásából irányítja az F1 gazdasági oldalát) elnöke egy hete 100 millió fontot ígért a három kis csapatnak, Ecclestone Interlagosban azt mondta, szó sem lehet a kifizetésről.

„Bernie azt ígérte, a következő napokban beszél Donald Mackenzie-vel, a CVC elnökével, aztán értesít, hogy mi lesz. Belátta, hogy a kis csapatoknak több pénzre van szükségük, mert a motorgyártók a karunkat és a lábunkat akarják a hajtóművekért cserébe – mondta Vijay Mallya, a Force India tulajdonosa. – Korábban is kaptunk hasonló ígéretet, de semmit sem tehetünk, várunk.”

A héten a motorfejlesztési tilalomról is más hírek láttak napvilágot, mint vasárnap, egyesek szerint a Mercedes megenyhült, de a Ferrari és a Renault többet akar, mint a mit a németek felajánlottak.

„A helyzet változatlan, nincs egyezség sem pénzről, sem motorokról. Ezen a héten ennyi – mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. – Kompromisszumot ajánlottunk, azzal a céllal, hogy ne kelljen teljesen átalakítani a motorokat, amelyek plusz költségekbe vernék a kis csapatokat. A riválisaink ezt nem fogadták el.”

No igen, miközben a Renault-t képviselő Red Bull tiltakozik leghevesebben a kis csapatok kisegítése ellen, mondván, azért drágábbak a motorok, mert sokba került a fejlesztés, hajlandóak lennének újra hatalmas költségeket áldozni a hajtómű erősebbé tételére – bár jelen helyzet szerint 2015-ben csak a Red Bull és a Toro Rosso használja a Renault V6-osait. Esetleg a Caterham, ha sikerül a túlélő hadművelete – a csapat adománygyűjtése jól halad, 48 óra alatt egymillió font már összejött a 2.35 millióból, amely az abu-dzabi induláshoz és a túlélés esélyéhez szükséges – a felajánlások fennmaradó 55 százalékának öt napon belül kell megérkeznie.

Legfrissebb hírek

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
10 órája

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
12 órája

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.07.07. 10:18
Ezek is érdekelhetik