F1: Alonso két okból megy el a Ferraritól, nem várhat tovább

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 07:35
null
Montezemolo gyakorlatilag bejelentette, hogy Alonso elhagyja a Ferrarit (Fotó: Reuters, archív)
Luca di Montezemolo, a Ferrari volt elnöke az olasz televízióban elmondta, Fernando Alonso két okból hagyja el a patinás Formula–1-es istállót.

„Fernando két okból megy el a Ferraritól. Az egyik, hogy környezetváltozást szeretne. A másik, hogy olyan korba lépett, amikor már nem várhat tovább rá, hogy ismét nyerjen. Csalódott, hogy az elmúlt éveket vébésiker nélkül zárta, és új kihívásokat keres” – mondta Luca di Montezemolo, akit Alonso a nyáron kért arra, hogy a Ferrari engedje el a szezon végén, szerződésének lejárta előtt.

Montezemolo, akit Sergio Marchionne Fiat-igazgató vált a Ferrari élén, elmondta, a távozásakor leginkább az hiányzott neki, hogy az Agnelli családból valaki felhívja, és megköszönje neki a 23 éves munkáját. A legszebb emléke is az Agnelli családhoz köti, Gianni Agnelli, a FIAT 2003 januárjában elhunyt igazgatója nagyon közel állt hozzá.

„Amikor 2000-ben huszonegy év után megnyertük az egyéni világbajnokságot Japánban, Agnelli úr azonnal telefonált, és életemben először hallottam, hogy meghatódott. Sírt a telefonban, azt mondta, ez nemcsak a Ferrari és a Fiat sikere, hanem egész Olaszországé. A 2003-as autónkat tiszteletére róla neveztük el” – mondta Montezemolo, aki azt üzente utódjának, hogy a „Ferrari nem autókat árul, hanem álmot”.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik