F1: a Mercedes már két hónapja csak az új autóján dolgozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 16:47
A Mercedes már két hónapja a 2015-ös autóján dolgozik – árulta el Toto Wolff, a német F1-es csapat főnöke, aki szerint Fernando Alonso a 2015-ös F1-es szezont kihagyja, és a Le Mans-i 24 óráson indul.

„Mérnökcsoportjaink már rég az új projekten dolgoznak. Két hónapja nem foglalkoznak az idei autóval, az új autó tervezése és fejlesztése zajlik” – mondta Wolff, akinek csapata három futammal az idény vége előtt biztosította csapat-világbajnoki címét, és szinte biztos, hogy az egyéni elsőséget is valamelyik pilótája szerzi meg.

Wolff Fernando Alonsóról is beszélt, elmondta, a Mercedeshez biztosan nem szerződik 2015-re, csapata ugyanis változatlanul a Lewis Hamilton, Nico Rosberg duót alkalmazza.

„Úgy tudom, Alonso csak akkor ír alá a McLarenhez, ha lehetőséget kap rá, hogy egy év után távozhasson. Ha ebbe nem mennek bele, egy évre elhagyhatja az F1-et. Az idén láttuk, hogy Le Mans-ban meglátogatta jó barátját, Mark Webbert, az a verseny nyilván lázba hozza” – mondta Wolff.

Jacques Villeneuve ugyanakkor nem hiszi, hogy Alonso akár egy évre is kiszállna.

„Nem tudom elképzelni, hogy kihagyjon egy évet, két hónap után megölné az unalom. Alonso megszállott versenyző” – mondta Villeneuve.

Legfrissebb hírek

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2 órája

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
Tegnap, 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33
Ezek is érdekelhetik