F1: újabb rekordjától fosztja meg Vettelt a Toro Rosso

Vágólapra másolva!
2014.09.30. 13:24
A Toro Rosso hivatalosan is bejelentette, hogy a Japán Nagydíj első szabadedzésén Max Verstappen vezeti az egyik autóját – ezzel a 17. születésnapját ma ünneplő holland lesz minden idők legfiatalabb versenyzője F1-es versenyhétvégén.

A következőszezonban már versenyzőként a Toro Rossónál szereplő Verstappen, akárcsak 2015-ben, pénteken Szuzukában is Jean-Éric Vergne helyére ül be az autóba.

Ezzel a Belgiumban született pilóta megfosztja rekordjáról Sebastian Vettelt, aki a 2006-os Török Nagydíj szabadedzésén 19 évesen és 53 naposan volt minden idők legfiatalabb pilótája nagydíjhétvégén. Vettelnek ez lesz a második rekordja, amelytől megfosztja a Toro Rosso ebben az évben, Danyiil Kvjat az Ausztrál Nagydíjon a legfiatalabb pontszerző dicsőségét happolta el a némettől.

A korábbi Benetton-, Simtek-, Arrows-, Tyrrell-, Stewart- és Minardi-pilóta Jos Verstappen fia szeptember elején 300 kilométeres tesztet teljesített, ennek köszönhetően megkapta az FIA engedélyét arra, hogy nagydíjhétvégén is autóba üljön.

A 17 éves Verstappen érkezése miatt többen kritizálják az F1-et, amelyben túl könnyű manapság az autókat vezetni.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
9 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
11 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
13 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
14 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
14 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
15 órája
Ezek is érdekelhetik