F1: rejtélyes szennyeződés okozta Rosberg kiesését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.26. 20:23
null
Nico Rosberg autóján a rajt előtt súlyos károk keletkeztek – pedig a szennyeződés csütörtökön keletkezhetett (Fotó: Reuters)
Érdekes eredménnyel zárult a Mercedes vizsgálata, amelyet Nico Rosberg Szingapúri Nagydíjon történt kiesése miatt végzett el: a kormányoszlopban futó kábelkötegben egy rejtélyes, láthatatlan idegen anyag okozott szennyeződést, s ebből eredően rövidzárlatot.

A Mercedes péntek este közölte a kiesés vizsgálatának eredményét.

„Átható vizsgálatunk kimutatta, hogy a kormányműben futó kábelek idegen anyaggal szennyeződtek – állt a Mercedes közleményében. – A szennyeződés nem volt látható, s csak a verseny vasárnapi rajtja előtt jelentkeztek a hatásai. Az eredmény azonnali rövidzárlat volt az elektronikus áramkörben, aminek következtében Nico nem tudta működtetni a kuplungot és a motor vezérlőjét. A következő versenyre kicseréljük a kormányművet, és folytatjuk a munkát a megbízhatóság javítása érdekében."

A szóban forgó anyagot a versenyhétvége elején, az autó versenyhétvégére való felkészítése során szokták használni, s rejtély, hogy maradhatott a kormányművön.

Rosberg az idén másodszor adott fel versenyt műszaki hiba miatt, ugyanannyiszor, mint Lewis Hamilton, aki a Szingapúri GP után három ponttal előzi meg a németet az összetettben.

Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
5 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
5 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
22 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49
Ezek is érdekelhetik