F1: hét istálló 2015-ös felállása ismert, kis mozgás várható

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.07. 12:53
A Williams-istálló ma bejelentette, hogy megtartja 2015-ben Valtteri Bottast és Felipe Massát, így egyre inkább úgy tűnik, igaza lesz Ron Dennisnek, a McLaren csapatfőnökének, aki szerint egyik élcsapatnál sem lesz változás a felállásban 2015-ben.

Bár a Mercedesnél azt mondták, hogy Nico Rosberg és Lewis Hamilton egy esedékes újabb ütközéssel a jövő évi szerződésével játszik, feltételezhetően nem történik változás a szezont uraló istállónál sem. A Ferrarinál, a Lotusnál és a Red Bullnál szóban erősítették meg, hogy maradnak a versenyzők, a McLarennél is egyre inkább erre utalnak a vezetők, míg a Williams mellett a Toro Rosso hivatalos bejelentést is tett – egyedül utóbbinál jelentettek be változást.Nico Rosberg és Lewis Hamilton egy esedékes újabb ütközéssel a jövő évi szerződésével játszik, feltételezhetően nem történik változás a szezont uraló istállónál sem. A Ferrarinál, a Lotusnál és a Red Bullnál szóban erősítették meg, hogy maradnak a versenyzők, a McLarennél is egyre inkább erre utalnak a vezetők, míg a Williams mellett a Toro Rosso hivatalos bejelentést is tett – egyedül utóbbinál jelentettek be változást.

Persze elég lenne egy pilótának elmozdulnia – mondjuk, a Mercedestől –, és, hivatalos szerződések ide vagy oda, felbolydulna a piac.

A Force Indiánál Nico Hülkenberg, a Marussiánál a ferraris kapcsolat miatt Jules Bianchi, a Saubernél a mexikói kapcsolatok (és a Mexikói GP visszatérése) miatt Esteban Gutiérrez maradása borítékolható, míg a Caterhamnél a csapat jövője is bizonytalan, nemhogy a pilótáké.

A McLaren jövőre a visszatérő Honda motorjait használja, a felszabaduló Mercedes-motor a hivatalos bejelentés elhúzódása ellenére a Lotusnál köt majd ki.

A 2015-ÖS FELÁLLÁS
MERCEDES Mercedes Nico Rosberg Lewis Hamilton
RED BULL Renault Sebastian Vettel Daniel Ricciardo
FERRARI Ferrari Fernando Alonso Kimi Raikkönen
WILLIAMS Mercedes Valtteri Bottas Felipe Massa
McLAREN Honda Jenson Button Kevin Magnussen
FORCE INDIA Mercedes Nico Hülkenberg ?
TORO ROSSO Renault Danyiil Kvjat Max Verstappen
LOTUS Mercedes Pastor Maldonado Romain Grosjean
MARUSSIA Ferrari Jules Bianchi ?
SAUBER Ferrari Esteban Gutiérrez ?
CATERHAM Renault ? ?

 

Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
7 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
20 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
Tegnap, 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik