F1: Vettel szerint Alonso, Alonso szerint Vettel volt szabálytalan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 17:32
Sebastian Vettel és Fernando Alonso is úgy látta, hogy riválisa a Brit Nagydíjon többször is szabálytalanul vagy túlságosan agresszíven manőverezett, miközben az 5. helyért csatáztak.

„Fernando a hatos kanyarban kétszer is átlépte a határt. A külső íven próbáltam elmenni, az autóm eleje előrébb volt, mint az övé, ilyenkor neki kell alkalmazkodnia az én autóm mozgásához, és nem fordítva. Mégis nekem kellett fékeznem annak érdekében, hogy ne ütközzünk össze. Fernando nem az a típus, aki sok helyet hagy – mondta Vettel, akit arról is kérdeztek, hogy Alonso szerint szabálytalanul használta a DRS-t. – Ennek semmi alapja. Kétszer is rám szóltak, hogy vigyázzak a pálya határaira, nem tudom, kettőnk közül kinek volt több strigulája ebből a szempontból.”

Alonso is tartotta magát az igazához.

„Abban a körben, amikor megelőzött, háromszor vagy négyszer is elhagyta a pályát. Ám azt hiszem, mindenképpen megelőzött volna a következő körben, túl lassú volt az autóm – mondta Alonso, aki öt másodperces büntetést kapott, mert az első rajtnál rosszul állt be a rajtkockájába. – Elrontottam a felvezető kör végét, láttam Bottas 77-esét és Kimi 7-esét is, de a 14-esemet sehol sem találtam. Túlgurultam, próbáltam hátramenetbe kapcsolni, de nem tudtam.”

„A verseny nagyon élvezetes volt, de volt olyan pillanat, amikor azon gondolkoztunk, hogy kiállok, mert az energiatároló meghibásodott. Sok mindenre kellett figyelni, de nagyon élveztem, a nézők is biztosan jól szórakoztak” – tette hozzá Alonso, aki kiírta a Twitterre: „A lényeg, hogy Kimi jól van, minden jót neki a következő napokban!”

A csatát több ütközet után végül Vettel nyerte meg szenzációs előzéssel a keményen, de riválisának elég helyet hagyó Alonso ellen.

Legfrissebb hírek

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
3 perce

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
Tegnap, 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
Tegnap, 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10
Ezek is érdekelhetik