F1: „Ricciardo kedves gyerek, babaarcú merénylőnek hívnám”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.28. 13:29
null
Daniel Ricciardo világbajnokok pezsgőjében, majd dicsérő szavaiban fürdött a Hungaroringen (Fotó: Tumbász Hédi)
Fernando Alonso és Lewis Hamilton is megdicsérte Daniel Ricciardót a Magyar Nagydíj után, s üdvözölték a Red Bull ausztrál pilótáját az F1-es mezőny szűk elitjében. Ausztrália – egyetlen élő – világbajnoka sem fogta vissza magát, amikor dicsérni kellett.

„Mindent elmond Danielről, hogy a világbajnok istálló vezérévé vált. Fantasztikus munkát végez, és kerék kerék elleni csatákban is bizonyított, nem csak egy körön vagy tiszta pályán gyors – mondta Alonso. – Hockenheimben friss gumikon is nagyon megszenvedtem azzal, hogy megelőzzem. A Magyar Nagydíjon nem volt esélyem csatázni vele, de azért próbálkoztam. Gratulálok neki, nemcsak a győzelemhez, hanem a teljes eddigi idényéhez. A következő pár évben még érdekes csatáink lesznek.”

„Ahogy Fernando mondta, az idény eleje óta kiválóan versenyez Daniel, aki tényleg nem csak a Hungaroringen történtekért érdemel dicséretet. Versenyről versenyre erősebb, nemcsak a legkedvesebb a pályán kívül, hanem a legjobbak egyike a pályán is” – mondta Hamilton.

A Magyar Nagydíj győztesét nemcsak a maiak dicsérték, hanem az egyetlen élő ausztrál világbajnok is.

„Kétségtelen, hogy Daniel világbajnoki címre érett autóversenyző. No, még nem az idén, a Mercedes fölénye miatt ebben az évben még nem lehetséges – mondta Alan Jones, aki 1980-ban lett világbajnok, második ausztrálként az idén tavasszal elhunyt Jack Brabham után. – Jövőre viszont kaphatna egy jó autót. Ha raknának egy Mercedes-motort abba a nyamvadt Red Bullba, a világbajnokság esélyese lenne. Vagy ha beültetnék egy Mercedesbe. Bizonyította, hogy jó az időmérőkön, nem ijed meg a kerék kerék elleni csatáktól, tényleg a legjobbak szintjére emelkedett. Tisztán versenyez, nem okoz baleseteket.”

Jones elmondta, lenyűgözte őt Ricciardo versenyzése, ahogy határozott manőverrel maga mögé utasította Fernando Alonsót. „A Kanadai Nagydíjjal szemben ezúttal nem lehetett azt mondani, hogy ajándékba kapta volna a győzelmet, mindenki ment, ahogy tudott” – folytatta Jones.

A 67 éves ausztrál azért is csodálja Ricciardót, mert ha nem ül az autójában, örökké mosolyog, szinte más ember a pályán és azon kívül, tökéletes megtestesítője annak, amit a jelenkor F1-e megkövetel.

„Nagyon kedves gyerek Daniel, mindenkire képes mosolyogni, babaarcú merénylőnek hívnám. Az autón kívül mindig vidám, de a kocsijába ülve, ha kell, szarvakat növeszt, és határozottan megy a csatába – mondta Jones, aki nagy balhés volt a maga idejében, nemcsak csapattársát, a csapat vezetőségét is rendre felbosszantotta. – Túl nagy a nyomás a mai srácokon, képtelen lennék ebben a korban versenyezni. Ezt nagyon tudom becsülni a mai F1-es pilótákban, akiknek szörnyen nehéz lehet, hiszen félig politikusnak is kell lenniük.”

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
1 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29
Ezek is érdekelhetik