F1: Nem lesz álló rajt a safety car után - Ecclestone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.29. 12:28
null
A Magyar Nagydíj remek volt, nagyjából a szelfik is sikerültek, Ecclestone szerint nincs ok nagy változtatásra (Fotó: Reuters)
Az izgalmas és mozgalmas Magyar Nagydíj láttán még Bernie Ecclestone is elérzékenyült, az F1 gazdasági vezetője az idén talán először méltatta a sportágat, s azt mondta, csak ráncfelvarrásra, illetve a szabályok egyszerűsítésére lesz szükség a jövőben. Azt, hogy 2015-től a biztonsági autós időszakok után álló rajt legyen, elvetette.

„Csodálatos verseny volt a Hungaroringen, nem kívánhattunk volna többet ennél. Nem hiszem, hogy reformra lenne szükség, kisebb finomhangolás elég lesz – mondta Ecclestone, aki az idén szinte végig szidta az F1-et az autók hangja, a versenyek egyhangúsága, illetve az üzemanyaggal való spórolás miatt. – Az utóbbi években sok buta szabály került az F1-be, ezekre semmi szükség sincs hosszú távon. Le kell egyszerűsíteni, a világbajnokságon a pilóták legyenek a főszereplők, ne a mérnökök.”

Ecclestone cáfolta, hogy Flavio Briatoréhoz fordulna segítségért a versenyek érdekesebbé tételéhez. „Nincs szükségünk Flavióra, megoldjuk házon belül” – mondta Ecclestone, akinek szombaton a csapatfőnökök ülésén vetették fel a korábbi Renault-főnök meghívását, és akkor még állítólag lelkes volt.

A sportvezető szerint a pilótáknak nagyobb szabadságot kell adni a versenyzéshez, a Magyar Nagydíj abból a szempontból is tetszett neki, hogy egyetlen esetet sem kellett vizsgálniuk a sportfelügyelőknek – a pályán nem is volt kényes eset, a boxutcában láthattunk néhány jelenetet,amelyet egy-két hónapja még büntettek volna.

A korábban bejelentett 2015-ös szabályok szerint jövőre a biztonsági autós időszakok után állórajt lesz, de Ecclestone szerint biztosan vissza lehet fordítani a folyamatot.

„Nem lesz álló rajt a safety car után. Magyarországon láttuk, hogy a mostani szabályok elég jók” – mondta Ecclestone, ám ahhoz, hogy a már elfogadott szabályt módosítsák, az összes csapat beleegyezése szükséges.

Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
7 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
20 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
23 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik