F1: Alonso és Räikkönen Imolában emlékezik Sennára

Vágólapra másolva!
2014.04.29. 14:19
Fernando Alonso és Kimi Räikkönen is részt vesz Imolában azon a megemlékezésen, amelyet a hét végén Ayrton Senna halálának 20. évfordulója alkalmából tartanak meg a háromszoros világbajnok tragédiájának helyszínén.

„Senna igazi példakép volt, generációja legjobbjaként irányadó volt a maiak számára is – idézte a Ferrari közleménye Alonsót. – A győzni akarása tette naggyá, a számok pedig önmagukért beszélnek. A legvégsőkig küzdött, eközben halt meg, amivel mindenkinek kivívta a tisztelet és ami miatt máig lerombolhatatlan a legendája. Nagyon kicsi voltam, amikor a baleset történt, a spanyol televízió nem közvetítette a futamokat, de már tudtam róla egyet, s mást, mert apám hatalmas rajongója volt, és az elő gokartomat olyan színűre festette, amilyen Senna F1-es autója volt.”

Alonso 12 éves volt, amikor Senna elhunyt, Räikkönen pedig 14.

„Senna halála borzasztóan szomorú volt a Formula–1 számára – idézte a Ferrari Räikkönent. – Még iskolás voltam, amikor történt, s bár nem sokra emlékszem Sennából, mert gyerek voltam, az a nap belerögzült az emlékezetembe. Nagy versenyző volt, igazi mérce azoknak, akik látták versenyezni, és utána az F1-be érkeztek."

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik