F1: a szezon végén távozik a Mercedes technikai igazgatója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 17:31
Lemond Bob Bell, a világbajnoki pontversenyt vezető Mercedes Formula–1-es istálló technikai igazgatója, akinek a feladatait a távozása után Paddy Lowe ügyvezető látja majd el.

A Mercedes hétfői közleménye szerint Bell már tavaly decemberben jelezte távozási szándékát, s idén novemberben ez be is következik, mert a szakember „más kihívásokat keres."

Bell 2011 áprilisa óta volt technikai igazgató a stuttgarti gyár F1-es csapatánál. Helyére nem neveznek ki senkit, Paddy Lowe – aki Toto Wolff-fal közösen irányítja a Mercedest - átveszi a munkáját. Lowe tavaly júniusban, a McLarentől érkezett a Mercedeshez.

A német gyári csapat az idei vb első három futama alapján nagy fölényben van, a szezonnyitó Ausztrál GP-t Nico Rosberg, a malajziai és bahreini futamot pedig Lewis Hamilton nyerte meg az ezüstszínű autó volánja mögött.

Legfrissebb hírek

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
3 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
9 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
Tegnap, 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
Tegnap, 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
Tegnap, 13:11

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52
Ezek is érdekelhetik