F1: Vettelé az ötös rajtszám, de egyessel indul - a hivatalos lista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.11. 10:04
A Nemzetközi Automobil-szövetség nyilvánosságra hozta a 2014-es Formula–1-es idény rajtlistáját, rajta azokkal a rajtszámokkal, amelyeket választottak maguknak a pilóták. Sebastian Vettel az idei vb-n a világbajnoknak járó egyest viseli az autóján és a bukósisakján (amelyen az új szabályok szerint jól láthatóan fel kell tüntetni), de az ötöst is lefoglalta arra az esetre, ha elveszíti a vb-címet.

A hivatalos listából az is kiderül, hogy Lewis Hamilton a 44-es szám mellett döntött, ez volt a legelső rajtszáma, amikor gokartozni kezdett.

Az FIA által évtizedek óta letiltott 13-as is gazdára talált, Pastor Maldonado „kockáztatja meg” a balszerencsésnek tartott számot.

A Ferrarinál Gilles Villeneuve óta legendásnak számító 27-est Nico Hülkenberg foglalta le, míg Adrian Sutil a 99-est választotta.

A pilótáknak karácsonyig kellett leadniuk három-három számot prioritási sorrendben, s az FIA a tavalyi világbajnokság végeredményének megfelelő sorrendben osztotta ki a számokat. A 27-es volt például Jules Bianchi első választása, de mivel az előtte végző Hülkenberg lecsapott a számra, a francia a másodikként jelölt 17-esét kapta meg.

A versenyzők karrierjük végéig ezt a számot viselik autóikon.

A 2014-ES RAJTLISTA
csapat
motor
rajtszám, pilóta (nemzetiség)
RED BULL Renault 1 Sebastian Vettel (német) 3 Daniel Ricciardo (ausztrál)
FERRARI Ferrari 14 Fernando Alonso (spanyol) 7 Kimi Räikkönen (finn)
MERCEDES Mercedes 44 Lewis Hamilton (brit) 6 Nico Rosberg (német)
LOTUS Renault 8 Romain Grosjean (francia) 13 Pastor Maldonado (venezuelai)
McLAREN Mercedes 22 Jenson Button (brit) 20 Kevin Magnussen (dán)
FORCE INDIA Mercedes 27 Nico Hülkenberg (német)
11 Sergio Pérez (mexikói)
SAUBER Ferrari 99 Adrian Sutil (német)
21 Esteban Gutiérrez (mexikói)
TORO ROSSO Renault 25 Jean-Éric Vergne (francia) 26 Danyiil Kvjat (orosz)
WILLIAMS Mercedes 77 Valtteri Bottas (finn) 19 Felipe Massa (brazil)
CATERHAM Renault ? ?
? ?
MARUSSIA Ferrari 17 Jules Bianchi (francia) 4 Max Chilton (brit)
Legfrissebb hírek

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
1 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
15 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
20 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57
Ezek is érdekelhetik