F1: Schumacher pozitívan reagált a felébresztésre

Vágólapra másolva!
2014.01.30. 10:02
null
Immár hivatalos: megkezdték Schumacher lassú ébresztését a mesterséges kómából (Fotó: Reuters)
A BFMTV nevű francia televíziós csatorna is közölte: elkezdték a mesterséges kómában lévő Michael Schumacher felébresztését. A BFMTV-nek Stéphan Chabardes, a korábbi Formula–1-es pilótát kezelő idegsebész megerősítette a hírt.

Szerdán a L'Équipe és a Bild egybehangzóan közölte: megkezdték Michael Schumacher fokozatos felébresztését. Az egy hónapja kómában tartott korábbi F1-es versenyző menedzsere, Sabine Kehm azonban cáfolta a hírt, és figyelmeztetett: amíg nem adnak ki hivatalos közleményt, addig mindez csak találgatás.

A BFMTV-nek azonban éjszaka Stéphan Chabardes megerősítette: valóban elkezdték a pilóta felébresztését, a Schumachert kezelő idegsebész azonban további kérdésekre nem válaszolt. A Bild helyszínen tartózkodó újságírója is erről számolt be, míg a L'Équipe fejleményként közölte: Schumacher valóban jól reagált a felébresztésre, hunyorgott a szemével.

Jacqueline Hubert, a klinika igazgatója megtiltotta az ott dolgozóknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak a versenyző állapotáról. Sabine Kehm végül hivatalos kommünikében erősítette meg: az orvosok elkezdték a hétszeres F1-világbajnok fokozatos felébresztését.

„Michael érzéstelenítő adagját kicsit csökkentették, hogy megkezdhessék a felébresztési folyamatot, ami sokáig fog tartani. Az érintett felek közös megegyezéssel arra jutottak, hogy további információkat csak a folyamat véglegesítésénél hoznak nyilvánosságra. Időközben sem fogunk információkat közölni” – írta.

Legfrissebb hírek

F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

F1
5 órája

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
6 órája

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
Tegnap, 14:37

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
Tegnap, 13:17

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
Tegnap, 10:11

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
2025.06.18. 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10
Ezek is érdekelhetik