F1: működött Schumacher kamerája a balesetkor

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.01.07. 13:02
Működött a francia hatóságok által még a múlt héten lefoglalt fejkamera Michael Schumacher síbalesetekor és a felvételek használhatóak.


„Ez fontos dokumentum” – írta a francia AFP hírügynökség egy, a vizsgálat részleteit jól ismerő forrásra hivatkozva. Arról ugyanakkor nem beszélt a meg nem nevezett forrás, hogy a felvételek alapján megállapíthatóak-e a bukás körülményei, a sebesség, amellyel Schumacher haladt, amikor sziklának ütközött két kijelölt pálya közötti szakaszon a méribeli síterepen.
„Ez fontos dokumentum” – írta a francia AFP hírügynökség egy, a vizsgálat részleteit jól ismerő forrásra hivatkozva. Arról ugyanakkor nem beszélt a meg nem nevezett forrás, hogy a felvételek alapján megállapíthatóak-e a bukás körülményei, a sebesség, amellyel Schumacher haladt, amikor sziklának ütközött két kijelölt pálya közötti szakaszon a méribeli síterepen.

A baleset pontos körülményeiről szerda délelőtt 11 órakor várható további információ. Az eredményekről a vizsgálatot vezető ügyészség sajtótájékoztatón számol be Albertville-ben.

Pénteken derült ki, hogy Schumacher a bukósisakján fejkamerát viselt, és azt a család átadta a hatóság embereinek.

Azóta több felvétel is napvilágot látott közösségi oldalakon, valószínűleg valamennyi hamis.

A Formula–1 hétszeres világbajnoka december 29-én szenvedett súlyos fejsérüléseket a francia Alpokban. Az expilótát, akinek pénteken volt a 45. születésnapja, több mint egy hete mesterséges kómában tartják, állapota életveszélyes volt, amikor kórházba szállították. Már kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből.

Legfrissebb hírek

F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

F1
1 órája

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
2 órája

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
Tegnap, 14:37

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
Tegnap, 13:17

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
Tegnap, 10:11

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
2025.06.18. 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10
Ezek is érdekelhetik