F1: a Lotus csapatfőnöke a McLarenhez szerződik - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2014.01.24. 11:12
Azonnali hatállyal távozik Éric Boullier a Formula–1-ben szereplő Lotus csapatfőnöke – adta hírül a brit istálló. Sajtóhírek szerint a francia szakember a McLarennél folytatja pályafutását.

A négy év után a csapatot elhagyó Boullier azonnali hatállyal távozik a Lotustól, és azzal, hogy szabaddá vált, ő lett a McLaren csapatvezetői posztjának első számú várományosa. A McLaren – amely pénteken mutatja be 2014-es versenyautóját – még nem tett hivatalos bejelentést Boullier-vel kapcsolatban.

Boullier utódja a csapatvezetői tisztségben a tulajdonos Gerard Lopez lesz, aki Andrew Ruhan társelnökkel osztja meg a felelősséget.

Legfrissebb hírek

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
11 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
Tegnap, 22:44

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
Tegnap, 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16
Ezek is érdekelhetik