F1: Ross Brawn csak a nyáron dönt új munkájáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.03. 15:32
Bár a Ferrarival, a McLarennel, a Williamsszel, sőt az FIA-val is hírbe hozták a Mercedest a 2013-as Formula–1-es idény után elhagyó Ross Brawnt, a szakember elmondta, nyárig nem dönti el, hol folytassa pályafutását.

„Most pihennem kell egy keveset, aztán meglátom, hogyan alakul a helyzet. Néhány hónapra szabadságra megyek, talán sűrűn fogok meccsre járni – mondta Brawn a Mirrornak. – Aztán majd eljön a nyár, és akkor eldöntöm, mi legyen. Ez egyéves szünet lesz számomra. Valószínűleg a Formula–1-be térek vissza, de nyitott vagyok másra is. Fontos, hogy érezzem a motivációt és hogy jó ajánlatot kapjak.”Brawn a Mirrornak. – Aztán majd eljön a nyár, és akkor eldöntöm, mi legyen. Ez egyéves szünet lesz számomra. Valószínűleg a Formula–1-be térek vissza, de nyitott vagyok másra is. Fontos, hogy érezzem a motivációt és hogy jó ajánlatot kapjak.”

Brawn már a Ferraritól is úgy távozott 2006 végén, hogy egy évre szabadságolta magát, és csak 2008 elején csatlakozott a Hondához, amellyel 2009-ben Brawn néven nyert vb-t, és amely az idén már a negyedik szezonját teljesítette Mercedesként.

Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
56 perce

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
1 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
18 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49
Ezek is érdekelhetik