F1: Ha Hamilton nem változtat, még inkább lemarad - Prost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.02. 13:15
Alain Prost, a Formula–1 négyszeres világbajnoka úgy véli, a 2014-es idényben Lewis Hamiltonnak annyi esélye sem lesz Sebastian Vettel legyőzésére, mint az elmúlt években, az új autók és szabályrendszer ugyanis nagyobb előnyt jelent az alaposabb pilótáknak azokkal szemben, akiket a puszta tehetségük emelt a világbajnokok közé.

„Sebastian a legapróbb részletekre is odafigyel, érdekli az F1 technikai oldala is, mindent tudni akar az autójáról, ő a legalaposabb versenyző a mai F1-ben, másképp csinálja, mint a többiek. Ez most, hogy az autók egy számítógépes rendszernek felelnek meg, előnyt jelent Sebastiannak, és magabiztosabbá válik tőle, és jövőre ez fokozódni fog – mondta Prost a Telegraphnak. – A másik oldalon ott van Hamilton, aki az egyik legtehetségesebb pilóta, és amikor a puszta autót kellett vezetni mindenféle segédeszközök nélkül, ott is volt az élen. Neki nem kedvez, hogy egyre bonyolultabbá válnak az autók, változtatnia kell, ha versenyben akar lenni Sebastiannal, mert szerintem nem használja ki a teljes tudását.”

Jövőre az 1.6 literes hathengeres turbómotorok mellett sokkal erősebb energiaátalakító rendszer lesz az autókban, amelyeknek 160 helyett 100 kilogramm üzemanyaggal kell teljesíteniük egy-egy futamot, azaz várhatóan annyira sem autózhatnak a határhoz közel, mint az idén.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
4 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
9 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
10 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
Tegnap, 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35
Ezek is érdekelhetik