F1: Vettelt nem fütyülik ki, ha ferraris lesz - Schumacher

Vágólapra másolva!
2013.09.14. 11:25
Michael Schumacher szerint Sebastian Vettel egy módon kerülheti el, hogy kifütyüljék a versenyek után: ha átigazol a Ferrarihoz.

Vettelt a Magyar, a Belga és az Olasz Nagydíj után is kifütyülte a közönség, igaz, Spában a Greenpeace dobogó felett lógó aktivistái is kaptak anépharagból. A háromszoros világbajnok azt mondta, először rosszulesett neki a reakció, de már nem foglalkozik vele, mert ez csak annak a jele, hogy jó munkát végez.

„Engem sem szerettek az olaszok, de amikor felvettem a vörös kezeslábast, és nyertem a Ferrarival, megoldódott ez a probléma – mondta a Bildnek Schumacher. – Az olaszok értik az F1-et, értelmes emberek, tisztelik Sebastian érdemeit és eredményeit, de ha elragadják őket az érzelmek, így reagálhatnak."

Az Olasz GP után még Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke is megjegyezte, hogy nem volt szép a szurkolók viselkedése. „Meglettünk volna a fütyülés nélkül is" – mondta.

Mark Webber szerint Fernando Alonso és Kimi Räikkönen után Vettel lesz a Ferrari következő világbajnok igazolása. „A Ferrari áttért az agresszív politikára. Alonsónak és Räikkönennek van két éve arra, hogy világbajnok legyen, utánuk viszont jönni fog Seb" – vélekedett az ausztrál.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
8 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik