F1: a Lotus főmérnöke szerint a Ferrari jövőre sem nyer vb-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.24. 18:23
A Ferrarinak nemcsak az idei, a jövő évi világbajnoki címről is le kell mondania – véli Alan Permane, a Lotus-istálló vezető versenymérnöke, aki szerint a Red Bull a nagyszabású szabálymódosítások ellenére a mezőny élén marad.

A Ferrari jövőre mindent egy lapra feltéve próbálja meg legyőzni a Red Bullt és többi riválisát a Formula–1-ben. Ennek egyértelmű jele, hogy szerződtették KImi Räikkönent, valamint James Allisont, a Lotus technikai igazgatóját és mellette több szakértőjét is. Ám a még mindig Enstone-ban dolgozó Permane szerint hiábavaló a nagy igyekezet.

„Megváltoznak az autók, de senki se gondolja, hogy a Caterham és a Marussia hirtelen olyan jó lesz, mint a többiek, és mindenki tiszta lappal indul – mondta Permane. – Igen, lesz némi átrendeződés, de a Red Bull Sebastian Vettellel át fog menteni valamit az idei előnyéből. És azt is figyelembe kell venni, hogy a Red Bull a legjobb abban, ha nulláról kell autót tervezni."

Permane Adrian Newey tervezői képességeire utalt, amely a 2009-es idény előtti szabálymódosítások előtt is megmutatkozott, és abban az évben még azért nem a Red Bull nyerte meg a vb-t, mert Newey úgy vélte, nem szabályos a Brawn-istálló által bevetett dupla diffúzor, amellyel a rivális félévnyi előnyt kapott.

Permane szerint az új motorok sem lesznek gyengék a Renault-ban.

„A motorok hatását érezni fogjuk, de nem hiszem, hogy bárkinek aggódnia kellene a Renault motorja miatt.Vettel autójában erős és nagyon jó fogyasztási mutatóval rendelkező erőforrás lesz, a Red Bull marad a favorit – folytatta Permane. – Vettel Szingapúrban a versenyen 2.5 másodperccel gyorsabb volt a többieknél. Ez nemcsak az autó, Mark Webber a közelébe sem ért. Szerintem Sebastian játszik mindenkivel, csak az időmérő végén és a versenyen mutatja meg, mit is tud, ami mindenki más számára lélekromboló. Fernando helyében nem beszélnék a világbajnoki címről. Felejtse el, még csak közel sincsenek! És nemcsak idén, jövőre is messze elmaradnak Sebtől, ha a Red Bull jó autót épít."

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
7 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik