Formula-1: Räikkönen nem megy a Red Bullhoz

Vágólapra másolva!
2013.08.19. 19:00
null
A 2007-es világbajnok Räikkönennek a szezon végén lejár a szerződése a Lotusnál (Fotó: Reuters)
Nem szerződik a Formula–1-es Red Bull istállóhoz Kimi Räikkönen – ezt a finn pilóta menedzsere jelentette be hétfőn.

 

„Volt néhány tárgyalás az ügyben, de nem fog létre jönni a megállapodás” – nyilatkozta Steve Robertson.

A 2007-es világbajnok Räikkönennek a szezon végén lejár a szerződése a Lotusnál, és korábbi sajtóhírek szerint jó esély volt arra, hogy ő lesz a Red Bulltól az idény végén távozó ausztrál Mark Webber utódja.

Robertson hozzátette: ügyfelének több ajánlata is van, ugyanakkor az sem kizárt, hogy marad jelenlegi munkaadójánál. Sajtóinformációk szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a 33 éves pilóta visszatér korábbi sikerei színhelyére, a Ferrarihoz, ahol nincsenek megelégedve a brazil Felipe Massa teljesítményével.

Räikkönen tavaly az összetett világbajnoki pontverseny harmadik helyén végzett, míg idén jelenleg a második helyen áll a címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) mögött. A száguldó cirkusz résztvevői ezen a hétvégén a Belga Nagydíjon versenyeznek.

Amint arról beszámoltunk, a Sport Bild már korábban biztosra vette, hogy Räikkönen nem megy a Red Bullhoz, a német lap akkor azt írta, hogy 2014-től Daniel Ricciardo lesz Sebastian Vettel csapattársa, Mark Webber utódja.

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
5 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik