F1: Webber már az idény közben távozhat - Sky Sports

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 16:07
A brit Sky Sports szerint elképzelhető, hogy a Red Bull-istálló azért nem jelenti be az Olasz Nagydíj előtt Daniel Ricciardo szerződtetését, mert a Toro Rosso pilótája már az idény közben beülhet Mark Webber autójába.

A legutóbbi négy idényben évente legalább egy győzelmet arató ausztrál ebben a szezonban csak háromszor állt fel a dobogóra, és az idénynyitó óta nem indult az első sorból, s 115 ponttal az 5. helyen áll a vb-n. Csapattársa, a 197 pontos Sebastian Vettel hétszer indult az első sorból, öt győzelme mellett további három alkalommal állt dobogóra, és magabiztosan halad negyedik vb-címe felé.

Pete Gill, a Sky Sports szakértője szerint a Vettellel szemben az időmérős párharcban 0–11-re álló Webber teljesen elveszítette motivációját.

„Az előzetesen beharangozott időpontnál korábbi kivonulás megváltás lenne Webber számára – szól az elemzés. – Ezzel Ricciardo és a helyére a Toro Rossóhoz kerülő António Félix da Costa is kapna annyi előnyt, hogy a következő idény előtt kipróbálhatja magát jövő évi csapatában. Webber az idény közben méltósággal vonulna vissza, és nem kellene asszisztálnia Vettel negyedik vébé-címéhez."

Az is beszédes volt, hogy Webber nem volt ott a Belga GP utáni győzelmi fotózásnál.

 

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
9 órája

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik