F1: Aki Vettelt bántja, igazából Webbert bántja - Horner

Vágólapra másolva!
2013.08.14. 13:30
Akik megkérdőjelezik Sebastian Vettel képességeit, elsősorban Mark Webbert bántják – ez a véleménye Christian Hornernek, a Formula–1-es Red Bull-istálló csapatfőnökének. A szakember szerint a 2009 óta 29 versenyt és három vb-címet nyerő Vettel zsenialitását az tükrözi leginkább, hogy folyamatosan képes jobban teljesíteni az ez idő alatt kilenc futamgyőzelmet arató ausztrálnál.

„A Sebbel szemben megfogalmazott kritikák nagyon bántóak Markra nézve, hiszen két autónk van, és Mark is kiváló versenyző – mondtaHorner az Autosport magazinnak. – Mindig lesznek bírálatok, főleg az ellenfeleink részéről, de nekem meggyőződésem, hogy Seb a legnagyszerűbb versenyző, ő az igazi."

A csapatfőnök szerint Vettel mindenképpen az F1 legendái közé fog kerülni, hiszen „a sportág egyik legfényesebb korszakát uralja, amikor olyan ellenfelekkel kell megküzdenie, mint Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen, Jenson Button vagy éppen Mark Webber".

„Úgy nyerte meg sorozatban a világbajnoki címeket, hogy mindenki ugyanazokat a gumikat használta, a többségünk nem mehet el tesztelni, és nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok. Ha a mienk lett volna a legjobb autó, minden versenyen kettős győzelmet arattunk volna" – tette hozzá Horner.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
6 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik