F1: vezércsere a Williamsnél, Symonds a műszaki vezető

Vágólapra másolva!
2013.07.16. 11:05
Csaknem két évvel kinevezése után távozik az F1-ben szereplő Williams-istálló technikai igazgatói posztjáról Mike Coughlan, akinek helyét a Marussiától érkező Pat Symonds veszi át augusztus 17-én.

A 2007-es mclarenes kémbotrány főszereplőjeként elhíresült Coughlan feladata a csapathoz érkezéskor az volt, hogy a 2004 óta nyeretlen istállót visszajuttassa az élcsapatok szintjére. Bár tavaly a Spanyol Nagydíjon Pastor Maldonado nyerni tudott, a fejlődési folyamat visszafordult, az idén kilenc verseny után pont nélkül áll a gárda.

Symonds a 2009-es szingapúri balhé (Nelsinho Piquet szándékosan ütközött a falnak az autójával, hogy kedvező helyzetbe hozza az éppen boxkiállását végrehajtó Fernando Alonsót) után Flavio Briatoréval együtt távozott a Renault-tól, s miután törölték az eltiltását, a Marussia tanácsadójaként tért vissza az F1-be.

A Williamsnél azonban sokkal kedvezőbb körülmények között dolgozhat Symonds, aki a kilencvenes években a Benettonnál Michael Schumachert versenymérnökként, 2005-ben és 2006-ban a Renault-nál Fernando Alonsót technikai igazgatóként segítette két-két vb-címhez.

 

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
16 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
2025.07.17. 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17
Ezek is érdekelhetik