F1: a Ferrari ajánlatot tett Räikkönennek - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.31. 08:20
null
Mégsem lesz Kimi Räikkönen Sebastian Vettel csapattársa – nem lesz unalmas az augusztusi uborkaszezon… (Fotó: Czerkl Gábor)
A német Bild szerint a Ferrari-istálló ajánlatot tett Kimi Räikkönennek, akit a 2014-es idényre szerződtetne. A Lotus finn pilótáját a Red Bull is hívja, sőt a Magyar Nagydíj hétvégéjén az is felvetődött – szintén a Bild szerint –, hogy akár Fernando Alonso is Sebastian Vettel csapattársa lehet a világbajnok istállónál.

A Bild úgy tudja, aFerrari még csütörtökön kereste meg Räikkönent, akivel Felipe Massa lehetséges utódjaként számolt, de azzal, hogy a Red Bullnál Alonso szerződtetésének lehetőségétől sem zárkóztak el, megváltozhat a kép.

Szombaton egyébként Räikkönen menedzsere meglátogatta Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét a Hungaroringen – a Bild azt sem zárja ki, hogy éppen a ferraris ajánlatról értesítette a sportvezetőt.

A német lap szerint a Red Bull egy évre 15 millió eurót plusz prémiumot ajánlott a finnek, valamint azt, hogy segít a motokrossz- és jégkorongcsapata finanszírozásában.

Az olasz La Gazzetta dello Sport szerdai számában arról ír, hogy még Jenson Button is kiköthet a Ferrarinál 2014-ben…

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
6 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
Tegnap, 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik