F1: A versenyigazgató szerint Kimi hibázott Monacóban - Pérez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 18:08
Sergio Pérez Kanadában elmondta, beszélt Charlie Whitinggal, a Nemzetközi Automobil-szövetség versenyigazgatójával, aki egyetértett vele abban, hogy nem az ő hibája volt a Kimi Räikkönennel történt monacói ütközése. A finn a verseny után azt mondta, „pofán kellene vágni” az esztelenül vezető mexikóit.

„A verseny után rögtön felkerestem Charlie Whitingot, akivel beszéltem abalesetünkről, és biztosított róla, hogy nem én voltam a hibás. Kimi az egyenes végén kétszer is irányt változtatott, ami szabálytalan, ráadásul rám húzta a kocsiját. Charlie is ezt mondta, úgyhogy nem érzem hibásnak magam – mondta Sergio Pérez. – Ha egyszer eldöntöd, hogy előzöl, Monacóban nincs visszaút. Jenson és Fernando hagyott helyet nekem, Kimi nem. Már túl vagyok a dolgon, tiszta a lelkiismeretem, és örülök, hogy a csapatom is támogat." Sergio Pérez. – Ha egyszer eldöntöd, hogy előzöl, Monacóban nincs visszaút. Jenson és Fernando hagyott helyet nekem, Kimi nem. Már túl vagyok a dolgon, tiszta a lelkiismeretem, és örülök, hogy a csapatom is támogat."

 

Legfrissebb hírek

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
15 órája

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40
Ezek is érdekelhetik