F1: Monacóban a Mercedes a favorit - Alonso és Räikkönen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 10:37
Fernando Alonso és Kimi Räikkönen úgy véli, a jövő hét végi Monacói Nagydíjra a Mercedes érkezik fő favoritként, mert ha sikerül megszereznie az első rajtkockát, a versenyen is jó esélye lesz arra, hogy az élen maradjon.

„Egyértelmű, hogy a Monacói Nagydíjra a Mercedes érkezik fő esélyesként. A legutóbbi három versenyen az övék volt az első rajtkocka, tavaly Michael Schumacher csak a büntetése miatt nem indult a pole-ból Monte-Carlóban, nagyon meglepne, ha kikapnának az időmérőn. Ott pedig nem lehet előzni, a jó helyezéseiket tovább meg tudják majd tartani. Ahhoz, hogy esélyünk legyen a győzelemre, sürgősen ki kell találnunk valamit az időmérőre" – fogalmazott Alonso még a Spanyol GP utáni sajtótájékoztatón.

„Ahogy Fernando mondta, a Mercedes sajnos nagyon gyors lesz Monte-Carlóban, és ha megszerzik az időmérőn az első sort, utána nehéz lesz velük bármit is kezdeni – helyeselt Räikkönen. – Barcelonában a pálya utolsó szakaszán messze kiemelkedett a Mercedes a mezőnyből, ez az a része a spanyol aszfaltcsíknak, amely nagyon hasonlít a monacói szűk kanyargós pályára. Ha ugyanazt teszik, amit tavaly, nehéz lesz legyőzni őket."

Legfrissebb hírek

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
Tegnap, 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09
Ezek is érdekelhetik