F1: Markónak nincs döntési joga a Red Bullnál - Horner

Vágólapra másolva!
2013.05.01. 07:15
Christian Horner, a Red Bull-istálló főnöke cáfolta, hogy Helmut Marko, a csapat tanácsadója döntési joggal rendelkezik a háromszoros világbajnok gárdánál.

„Én vagyok a csapatfőnök, egyedül az enyém a felelősség a pályán és a Milton Keynes-i központban történtekért is. Közvetlenül Dietrick Mateschitz tulajdonosnak jelentek, ő mindenben támogat. Helmutnak más feladata van, ő irányítja az utánpótlás-programot, de a csapatnál egyáltalán nem szólhat bele, mi hogyan történik. Dietrich tanácsadója is, jó, hogy itt van, hiszen tapasztalt szakember – mondta Horner az Autosport magazinnak adott interjúban. – Dietrich szabad kezet adott a csapat irányításában, de a fontos döntésekről, mint a pilóták szerződése vagy a motorszállító kiléte, vele közösen határozunk."

Marko általában a nyilatkozataival hívja fel magára a figyelmet, s köztudott, hogy a Red Bull utánpótlásprogramjának vezetőjeként felfedezett Sebastian Vettel mellett áll, s sokszor támadja Mark Webbert – ám az ausztrál esetleges elküldéséről biztosan nem ő dönt.

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
6 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
9 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
11 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
14 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
2025.10.03. 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
2025.10.03. 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
2025.10.03. 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik