F1: a Red Bull nem használja többé a Multi 21 kódot

Vágólapra másolva!
2013.04.05. 14:01
null
Horner feloldotta a Multi 21 kódot (Fotó: Reuters)
A Red Bull-istálló nem alkalmazza a jövőben a Malajziai Nagydíjon hírhedtté vált Multi 21 kódot, amelynek jelentését is elárulta Christian Horner csapatfőnök a Skynak.

„Nagyon egyszerű a kód, a Multi 21 esetében a kettes autónak az egyes előtt kell maradnia, a Multi 12-nél pedig fordítva – mondta Horner. – A legutóbbi három versenyből kettőn nem értették meg pilótáink a kódot, úgyhogy alighanem mást kell kitalálnunk, mert ez nem jó."

A csapatfőnök azt is elmagyarázta, miért tiltották meg Sebastian Vettelnek, hogy támadja Mark Webbert – az utasítást végül a német figyelmen kívül hagyta, és úgy nyert.

„A csapatutasítások azóta léteznek, amióta a Formula–1 is. A legnagyobb gond az volt, hogy egész hétvégén szenvedtünk a gumik gyors kopása miatt, és semmi más nem teszi úgy tönkre az abroncsokat, mint a kerék kerék elleni csata közben végrehajtott hirtelen irányváltoztatások, illetve a másik autó közvetlen szélárnyéka. Nem volt szabályellenes az utasítás, mint ahogy az előzés sem volt az. Sőt, maga a csata kifejezetten fantasztikus volt. Ám hatszáz emberért felelünk, és ez a hatszáz ember nem az egyéni világbajnoki címtől függően kap magasabb fizetést, hanem a konstruktőri vébéhelyezés tükrében" – mondta Horner.

Legfrissebb hírek

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40

Hamilton: Őszintén azt hittem, hogy lesz esélyem a pole pozícióra

F1
2025.09.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik